Sárvíz kistérség bemutatása
A Sárvíz mellékén elhelyezkedő települések együttműködésére létrejött laza szövetség a rendszerváltást követő évtizedben fokozatosan, a közös táji, gazdasági és társadalmi adottságokra és kulturális hagyományokra alapozva jött létre, s a megye egyik meghatározó kistérségévé vált. Az Aba, Sárkeresztúr, Soponya, Kálóz községek polgármesterei között létrejött szerződés kezdetben még csak a civil szféra és az önkormányzati hivatalok együttműködését célozta meg (1994), majd kiegészült a kommunális infrastruktúra és a helyi gazdaság fejlesztése érdekében való közös fellépéssel, amelyhez további öt település – Csősz, Kisláng, Sárszentágota és Tác (1997, 1998), majd Sáregres is csatlakozott. Az immáron kilenc települést tömörítő szövetség 2000-ben létrehozta saját Területfejlesztési Tanácsát. 2002-ben további két település, Cece és Seregélyes csatlakozott a társuláshoz.
A Sárvíz mentén fekvő települések együttműködése szerves fejlődés eredménye volt. A községek között kialakult szoros kapcsolatok kezdetben a civil szféra kezdeményezésére alakultak ki, amelyet a közös táji és kulturális hagyományok alapoztak meg.
A Sárvíz kistérség aztán 2003-ban önálló statisztikai kistérséggé vált. Jelenleg kilenc települést - Aba, Csősz, Kálóz, Sárkeresztúr, Sárosd, Sárszentágota, Seregélyes, Soponya és Tác - fog össze. A kistérség területe (467,61 km2) meghaladja az enyingi, móri és gárdonyi kistérségek területi méretét) és népessége (22.142 fő) jelentősen megnövekedett, s eléri a statisztikai kistérségek országos átlagát (20-30.000 fő). A bővülés tehát minden tekintetben erősíti a Sárvíz kistérség megyei és regionális érdekérvényesítő képességét. Néhány, a korábbi együttműködésekben szerepet játszó község, mint Kisláng, Cece és Sáregres, nem kerültek bele az újonnan alakult statisztikai kistérségbe.
Kistérség települései:
Aba www.aba.hu  
Csősz www.csosz.hu 
Kálóz www.kaloz.hu 
Sárkeresztúr
Sárosd www.sarosd.hu 
Sárszentágota www.sarszentagota.extra.hu 
Seregélyes www.seregelyes.hu 
Soponya
Tác www.tac.hu