Soponya szellemi értékei

Soponya-Nagylánghoz kötődő neves személyiségek rövid életrajza

Pyrker János László  (Nagyláng, 1772. nov. 2. – Bécs, 1847. dec. 2.): Egyházfő és költő, az MTA tagja. ApjaNagylángon volt uradalmi tiszttartó. Elemi iskoláit Nagylángon, középiskolai tanulmányait a székesfehérvári gimnáziumban végezte. Az ott tanító Ányos Pál és Virág Benedek keltette fel érdeklődését a költészet iránt. Tanulmányait a pesti jogakadémián folytatta, majd 1792-ben az ausztriai Lilienfeldben belépett a cisztercita rendbe.  1796-ban St. Poltenben pappá szentelték. 1812-ben lilienfeldi ciszterci apát, 1819-ben szepesi püspök, majd 1821-ben velencei pátriárka lett. 1827-től egri érsek. Ő építtette az egri székesegyházat, sziklába vágatta az Eger-Szarvaskő közötti utat. S ő létesítette az első magyar tanítási nyelvű tanítóképzőt. Értékes képgyűjteménye volt, melyet a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott. Német nyelvű költői művei 1816-tól jelentek meg folyóiratokban és évkönyvekben, történelmi eposzai a Habsburg-házhoz való hűségét mutatják. Egyik versciklusát 1830-ban Kazinczy magyarra fordította, ami élénk irodalmi harcot váltott ki. Összes művei három kötetben Stuttgartban jelentek meg, először 1832-1834 között, majd még több kiadásban, a Német klasszikusok sorozatban is. Emléktáblája a soponyai római katolikus templomban látható.

Szentirmay Elemér  (Horpács, 1836. nov. 9. – Budapest, 1908. okt. 8 ): zeneszerző. Családi neve Németh János. Az iskoláit Székesfehérváron és Pesten végezte. 1854-től Nagylángon majd Adonyban a Zichy-család gazdatisztje. 1861-től alsószentiváni birtokán gazdálkodik, s ugyanakkor szolgabírói tisztséget visel. Ebben az időben szoros barátságban volt Vajda Jánossal. Már az 1850-es évek elejétől foglalkozott zeneszerzéssel: csárdásai, dalai egyre nagyobb számban jelentek meg. Később főleg népszínművekhez írt kísérőzenéjével és dalbetéteivel aratott nagy sikereket. Több mint 400 dala ismert, többségében a szövegét is ő írta. Dalai Blaha Lujza előadásában váltak országszerte ismertté, közülük több az újabb népi dallamkincsbe is bekerült. Az 1880-as években az Országos Dalegylet alelnöke, és több évig a Liszt Ferenc zeneművész kör elnöke volt. Férfikari műveket és számos színdarabot, novellát is írt. A 19. századi csárdás és népies műdalirodalom egyik legszínvonalasabb képviselője volt. Fontosabb művei: Népszínművek zenéje: A falu rossza (1875), Sárga csikó (1876), Piros bugyelláris (1878), Nótás Kata (1879), Az öregbéres (1881), A vadgalamb (1885). Dalok: Csak egy szép lány van a világon, Ez a kislány azt hiszi, Gyászba borult az életem, Is-is-is, Szálldogál a fecske.

Tull Ödön  (Székesfehérvár, 1870. máj. 9. – Budapest, 1911. szept. 15.): festő és grafikus. Gyermekéveit Soponya-Tarnócapusztán töltötte. A középiskolai tanulmányainak befejezése után Budapesten, Milánóban és Párizsban folytatott művészeti tanulmányokat, s 1891-től rendszeres kiállítója volt a Műcsarnoknak. Az egyik alapítója a Magyar Aquarell- és Pasztell Festők Egyesületének. Számos grafikai díjat nyert, különösen akvarelljei és a hetilapok számára rajzolt illusztrációi voltak népszerűek. Több alkotása született a Tarnócán töltött évek élményvilágából (Tarnócai bognárműhely, Tarnóca, Kovácsműhely, Aratók, Gyenge aratás stb.) Néhány képét a Nemzeti Galériában őrzik.

Ságodi József  (Nagyláng, 1904. okt 16. - ?): színműíró. Jogot végzett, majd postatisztviselő, később filmgyári alkalmazott lett. Először verseket, később főként színdarabokat és hangjátékokat írt. Darabjait több pesti és vidéki színház játszotta, és a művei színjátszó csoportok műsorain ma is gyakran szerepelnek.

Gróf Zichy Aladár  (Nagyláng, 1864. szept. 4. – Budapest, 1937. nov. 16.): politikus, miniszter – 1903-tól a katolikus néppárt elnöke. 1906-ban a Wekerle-kormányban a király személye körüli miniszter 1910-ig, 1917-18-ban ismét e tisztséget tölti be, majd a horvát-szlavón-dalmát ügyek tárca nélküli minisztere. 1919 augusztusában a szegedi Magyar Nemzeti Bizottság elnöke. 1925-1934 között a Hangya Szövetkezet elnöke volt.

Gróf Zichy Gyula  (Nagyláng, 1871. nov. 7. – Kalocsa, 1842. máj. 20.): kalocsai érsek, az MTA tagja. Teológiai tanulmányait Székesfehérváron, Innsbruckban és Rómában végezte. 1901-től a pápa mellett szolgálattevő kamarás. 1905-től pécsi püspök, itt gimnáziumot, internátust, nyomdát és napilapot alapított. 1905-től lett kalocsai érsek.

Gróf Zichy János  (Nagyláng, 1868. május 30. – Nagyláng, 1944. jan. 6.): miniszter. Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérváron végezte, Berlinben és Budapesten államtudományi diplomát szerzett. 1893-ban Fejér megyében tiszteletbeli aljegyző lett. 1896-tól 1918-ig országgyűlési képviselő, éveken át a Néppárt elnöke volt. Első ízben 1910. március 1-én nevezték ki vallás- és közoktatásügyi miniszternek. 1918. május 8-tól a forradalom kitöréséig, október 31-ig ismét vallás- és közoktatási miniszter lett. IV. Károly király is nagyra becsülte, Zita királyné pedig elsőszülött fia, Ottó magyar nevelésének ellenőrzését és irányítását bízta Zichy Jánosra. Politikai téren 1943. november közepén tett utoljára megnyilatkozást, amikor bejelentette, hogy a Keresztény Párt felveszi újra a régi nevet: Keresztény Néppárt. Beszédében kifejtette politikai hitvallását: „ Élő hittel, tiszta bizalommal, elszánt akarattal, húséggel indulunk a további küzdelembe, amelynek végeredménye nem lehet más, mint a Szent István-i Magyarország teljes és diadalmas feltámadása s a Szent Korona fényének és hatalmának tökéletes helyreállítása.” Gróf Zichy János mindig irányító egyénisége volt a katolikus mozgalmaknak. A Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági, a Szent István Akadémia igazgatótanácsi tagja, a Katholikus Népszövetség elnöke volt. Földi maradványainak 1944. január 10-én a Nemzeti Múzeum előcsarnokában történt beszentelése után Nagylángon a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. 2005-ben a volt vallás- és közoktatási miniszter, Gróf Zichy János nevét vette fel a Soponyai Általános Iskola.

Dr. Gróf Zichy János  (1939 – 2004.) atomfizikus, nemzetközileg is sikeres és elismert kutató, a Máltai Lovagok Szövetsége Tanácsának tagja. A történelmi család neves utódja 1996-ban - amikor nagyapjának, gróf Zichy Jánosnak Soponya község posztumusz díszpolgári címet adományozott - így vallott életéről: „…Pannonhalmán tanultam három és egynegyed éven át, amíg 1956. november 22-én a szülőkkel külföldre nem távoztunk… Bécsben tanultam fizikát, és kikerültem a svájci szövetségi állam műegyetemére, Zürichbe, ahol diplomáztam. Miután ledoktoráltam az intézetünket képviseltem Amerikában hét évig.” Élete utolsó éveiben is a fizika területén dolgozott, a kutatási eredmények gyakorlati fölhasználásával foglalkozott. S emellett a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének tagjaként jutott ideje a karitatív tevékenységre is Az atomfizikust 2004-ben bekövetkezett halálakor Nagyhörcsökön a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

Dr. Kerkovits Gyula  (Nagyláng, 1925. aug. 19. – Budapest, 2006. dec. 19.) orvos, európai hírű kardiológus.  Tizenhat éves koráig Soponya-Nagylángon élt. Székesfehérváron a magyar királyi állami Ybl Gimnáziumban érettségizett. Pécsett végezte az Orvostudományi egyetemet. 1951-ben orvosdoktorrá avatták. Két és fél évet a fehérvári kórház Belgyógyászati osztályán töltött. 1953-tól a budapesti Bajcsy Zsilinszky Kórházban dolgozott nyugdíjazásáig. A világhírű Zárday Imre kardiológus mellett kezdte, s az ő örökét vette át 1965-től mint osaztályvezető főorvos. Munkássága kiemelkedő jelentőségű, mind országosan, mind európai viszonylatban méltán szerzett elismerést. Érdemes és kiváló orvos, megkapta a Munkaérdemrend Ezüst fokozatát is. Nyolc éven át a Magyar Kardiológusok Társaság elnöke, majd 1993-tól örökös tiszteletbeli elnöke, a Cseh illetve Szlovák Purkinje Társaság tiszteletbeli tagja, az Európai Kardiológusok Társaságának Törzstagja volt. Kétszeresen kitüntették a Budapestért Emlékéremmel. A Magyar Kardiológusok Társaságától Pro Sociatate (a Társaságért) Emlékérmet kapott. S megkapta az Érdemes Orvos és Kiváló Orvos kitüntetést. Több évtizedes pályája során Európának szinte minden országában tartott előadást. Mintegy másfélszáz publikációja, dolgozata jelent meg. Szűkebb pátriájában, Soponyán is tartott előadást, ahol a soponyaiak mindig nagy tisztelettel és szeretettel fogadták őt. Életműve és példamutató emberi magatartása alapján Soponya nagyközség Önkormányzata méltán adományozta 2003-ban a tudós orvosdoktornak a „Soponya Község Díszpolgára címet. Az életének 81. évében elhunyt kardiológust kívánsága szerint szülőfalujában, Soponya-Nagylángon a római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra 2006. december 22-én.

Horváth László  (Vica, 1931. máj. 1.) plábános, apát. Egy Sopron megyei kis falucskában a kb. 300 lelket számláló Vicán látta meg a napvilágot Horváth László atya. Egy erős kötésű, összetartó imádságos lelkületű családba született harmadik gyermekként. Gyermekéveit szülőfalujában töltötte. Gimnáziumi tanulmányait Kőszegen a Bencés Gimnáziumban végezte. Fiatal korában a győri MÁV-DAC labdarúgója – a nagy sportoló szívesen mesél még ma is erről az időről. A középiskolai évek után papnövendék lesz Szegeden. Itt éli át az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit. 50 éve, 1958. június 13-án, a fatimai jelenés napján szentelte pappá testvérével, Imre atyával Székesfehérváron Svoy Lajos püspök atya. Elsőmisés jelmondatuk Szent Páltól választották: „Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük” Nehéz történelmi idők voltak és nehéz idők jöttek ezután.  A Soponyára helyezett plébános immár 38 éve falunk megbecsült és szeretett plébánosa.  Az Egyházmegye honlapján a következő rövid életrajzot olvashatjuk róla: Káplán Törökbálint 1958-60, Csepel I. 1960-62, Csákvár 1962-65, Mór 1965-67, Székesfehérvár–Belváros 1967-69, Pomáz 1969-71. 1971. augusztus 1-től Soponya plébánosa Csősz filiával. Ellátja Kálozt 2005-tõl; Abát, Sárkeresztúrt és Sárszentágotát 2006-tól. Püspöki tanácsos 1985-től.  2005. augusztus 14-én Spányi Antal megyéspüspök Horváth László atyát apáttá nevezte ki. A „Boldogságos Szűz Máriáról nevezett vértesszentkereszti” apátsági címet a velejáró kiváltságokkal együtt a székesfehérvári Bazilikában ünnepi szentmisén vehette át az atya hűséges lelkipásztori szolgálata és példamutató papi életének elismeréséül.  Soponya Nagyközség Önkormányzata László atyának 1993-ban Soponyáért Emlékérmet, 2002-ben „Soponya Község Díszpolgára” címet adományozott. Az apát urat pappá szentelésének 50. évfordulóján, 2008-ban aranymisén köszöntötték egyházi és világi személyek.

Sándorfalvi Sándor  (Penc, 1914.) festőművész. 1914-ben született a Nógrád megyei Penc községben. Tízéves korában találkozott először a festészettel. Szülőfaluja körzeti orvosánál látta Munkácsy Mihály: Vőfélyek című képének reprodukcióját. Közben kitanulta a műbútorasztalos szakmát. Újpesten helyezkedett el. Budapesten Krivátsy Szűcs György festő szabadiskolájának növendéke lett, de tanulmányait anyagi gondok miatt meg kellett szakítania. A II. világháború viszontagságai sodorták őt Soponyára. A háború után a soponyai iskola igazgatója kiállítást szervezett, s ebben Sándorfalvi Sándor is részt vett munkáival. Majd az abai művelődési házban állított ki festményeiből.  1953-ban Székesfehérvárra költözött, ahol a városi közigazgatás tisztviselője volt nyugdíjazásáig. 1955 határkő a művészetében, ekkor három festményével jelentkezett a Dunántúli Képzőművészek kiállítására. 1967-ben felvették az Észak-dunántúli Képzőművészek Szövetségébe. Tagja lett a Képzőművészeti Alapnak, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. S mint alapító tag létrehozzák a Székesfehérvári Művészek Társaságát.

Egyéni kiállításai többek között: 1974 Alba Regia Szálló, Székesfehérvár 1975,1981, 1989 Falumúzeum, Penc 1991 Zichy-kastély, Soponya 1993 Megyei Művelődési Központ, Székesfehérvár (életmű-kiállítás) 1995 Művelődési Ház, Soponya 2000 Megyei Művelődési Központ, Székesfehérvár (életmű-kiállítás) 2002 Bécsi Vízművek Művelődési Háza, Bécs, Ausztria 2009 Művelődési Ház, Soponya

Díjak: 1971 Alba Regia Emlékérem, Városi Tanács, Székesfehérvár 1974 Alba Regia Emlékérem, Városi Tanács, Székesfehérvár 1975 Győr város emlékérme 1988 Szent István Emlékkiállítás, Városi Képtár, Székesfehérvár, II. Díj 1995 Soponyáért Emlékérem, Nagyközségi Önkormányzat, Soponya 2002 Pro Civitate Díj, Székesfehérvár

Saitos Lajos  (Soponya, 1947. ápr. 3. ) költő, újságíró, a Magyar Írószövetség tagja. Iskoláit szülőfalujában és Székesfehérvárott végezte, majd újságírást és energetikát tanult. A Fejér Megyei Hírlap munkatársa. Írásai különböző napi-, heti- és ifjúsági lapokban jelentek meg. Versei, irodalmi közlései az Árgus, a Confessio, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, a Nagyvilág, a Somogy és a Vigilia hasábjain olvashatók. Versekkel szerepelt még A tavasz ígéretei, A csönd órái, Az ember énekei, A tükröződések, Egy jelenlét részei és a Szignál című antológiákban. A költő verseit a visszafogottság, a tömörítés igénye jellemzi. Kerül minden túlzást, és egyszerű, szinte csak regisztráló szövegekbe sűríti megfigyeléseit, felismerésit. Az „Elvétett ünnepeink”, az „Éhségben, szomjúságban” című kötetében is, s a válogatott és új verseket tartalmazó „Évszakok hullámverése” című kötetben is olvashatók műfordításai. Főleg finn és észt költőktől fordít.

Eddig megjelent kötetei: Elvétett ünnepeink (Versek, versfordítások) 1993 Éhségben, szomjúságban (Versek, műfordítások) 1997 Ezredvégi apokrif (Versek, aforizmák) 1999 Évszakok hullámverése (Válogatott versek és műfordítások) 2001 Por Isten szemében (Új versek) 2004 Át a mezőn (Versválogatás) 2007

Balajthy Ferenc  (Mór, 1946. okt 12.) költő, tanár, a Magyar Írószövetség tagja. Szüleivel, testvéreivel 1953 őszén Mórról Soponyára költöztek. Itt és Székesfehérváron végezte iskoláit. 1968-1975-ig a soponyai Nevelőotthonban tanár. 1977 januárjától családjával Székesfehérváron él, ahol nevelőként dolgozik. A 2006-ban, a költő 60. születésnapjára megjelent „Írás a panelfalon” című kötetében – a jeles gyermekverskötetek szerzője – több mint húsz év termésének javát bocsátja közre. Szellemesség, könnyedség, póztalanság, a patetikus önsajnálat elutasítása hatja át sorait. Verseiből „nem a tudálékos irodalmár, hanem a fütyülve pokolra szálló költő, az esendő ember kacsint össze az olvasóval”.

Eddig megjelent kötetei: 77 vers az állatokról (Gyermekversek) 1989 Állati dolgok (Gyemekversek) 1993 Űrdiszkó (Gyermekversek) 1995 Álmok árnyékában (Versek) 1996 Századvégi szex(e)pille (Versek) 1998 Aranykapu (Gyermekversek) 1999 Csillagrabló (111 szonett) 2000 Zsebpiszok (Gyermekversek) 2001 Hol nem volt bujócska (Versek gyerekeknek) 2002 Árnyék és glória (Új versek) 2004 Kutyasétáltatás (Válogatott versek gyerekeknek) 2005 Írás a panelfalon (Válogatott és új versek) 2006 Papírcsákó (versek) 2007

Káliz Sajtos József  (Soponya, 1950. febr. 12.) tanár, nyelvjáráskutató, négy verskötet szerzője, a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja. Az általános iskola elvégzése után a fehérvári Ybl Miklós Gimnáziumban érettségizik 1968-ban. 1979-ben a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán népművelő- magyar szakon, 1985-ben történelem szakon végez. 1992-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári képesítést szerez. 1981-től részt vesz nyelvjáráskutató tanácskozásokon, előadásokat tart, bekapcsolódik a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottságának munkájába. Publikációi jelentek meg a Dialektológiai Szimpozion II., III., IV. kötetében, versei, írásai megyei és országos lapokban. A Soponyai Általános Iskolában tanított 2009-ig. Az általa vezetett Beszélni nehéz kör 1981-től tízegynéhány alkalommal részesült Kazinczy-jutalomban. Munkája mellett szülőfaluja és a megyeszékhely közéletében is részt vesz. A Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezetének elnöke.

Díjak, kitüntetések:  Soponyáért Emlékérem, 1994 Pedagógiai díj, 2004 Péchy Blanka-díj, 2003 Lánczos – Szekfű Ösztöndíj Alapítvány, 2003 Magyar Kultúra Lovagja, 2006 Lánczos – Szekfű Ösztöndíj Alapítvány, 2009 Pedagógus Szolgálati Emlékérem, 2009

Káliz Sajtos József eddig megjelent könyvei:  Harmattá tavaszodom (Versek) 2001 Sárróna ege alatt (Versek) 2003 Versenyt az idővel (Versek)  Indulj el minden útra (rímes barangoló) 2009 Sajtos József: Sárvíz menti nyelvatlasz, 2004 (Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest)

Hatvani Károly  (Soponya, 1949. október 25. ) nyugállományú honvédezredes Az általános iskola után 1964-ben Móron kollégista, ott érettségizik, majd négy kemény katonai főiskolai év után 1972 augusztusában főhadnagyként katonatisztté avatták a budapesti Kossuth téren. Előbb Nagykanizsán szolgál, közben tanult: angol nyelvet és külkapcsolati ismereteket az MKKE-en, s vendéghallgatóként arabot az ELTE-n. Ezt két év ösztöndíj követte Kairóban. Hazatérve a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott különböző beosztásokban, így a nemzetközi katonai kapcsolatok építése, ápolása területein. A nyolcvanas évek közepétől részt vesz az ENSZ békefenntartó tevékenységében. S 1990 nyarán beosztást kapott az UNIIMOG (ENSZ Irak-Irán Katonai Megfigyelő Csoport) missziójában. A világszervezet megbízásából módja volt a Közel-Keleten két teljesen új ENSZ misszió megalakításában részt venni (UNOSGI és UNIKOM).  Főosztályvezető helyettesként 1993-ban ezredessé neveztek ki, s az elsők között került a NATO brüsszeli központjába, ahol négy és fél évig vett részt - többed magával - a csatlakozási folyamatban, s végül a tagság elérésében.  Itthon 2000-től – immár a Honvéd Vezérkar haderőtervezési csoportfőnök helyetteseként – vett részt a mai magyar haderő átalakításában. S több nemzetközi meghívásnak eleget téve részt vett a haderőtervezés és a nemzetközi kapcsolatok témáiban rendezett konferenciákon. Több esetben tanácsadói minőségben segítettem a NATO-hoz csatlakozni kívánó országok haderő-átalakítását. Egyik legmegtisztelőbb feladatának tekinti NATO összekötői megbízatását Zágrábban, ahol déli szomszédaink csatlakozási előkészületeiben vett részt 2005-2007 között. Tagja a Fekete István Irodalmi Társaságnak, a Magyar ENSZ Társaságnak és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Mentori Csoportjának. Számos magyar és külföldi kitüntetésben részesült, 2005-ben neki ítélték az Andrássy Gyula-díjat.

Dr. Urbányi Béla  (Székesfehérvár, 1971. február 4.) okleveles agrármérnök, minőség-biztosítási szakmérnök, a mezőgazdaságtudományok doktora. Iskolai tanulmányok: Soponyai Általános Iskola, Teleki Blanka Gimnázium-Székesfehérvár, Agrártudományi Egyetem-Gödöllő. Jelenleg a Szent István Egyetem (a Gödöllői Agrátudományi Egyetem jogutódja) Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Halgazdálkodási Tanszékének tanszékvezetője, egyetemi docens.

Főbb elismerései/kitüntetései:  2009: Hónap kutatója kitüntetés (OTKA Kutatási Alaprogramok),  2008: Szent István Egyetem Babérkoszorú aranyfokozat kitüntetés,  2004-2007: „Bolyai János Kutatási Ösztöndíj”,  2001-2004: OTKA posztdoktori ösztöndíj,  2003: Dékáni Dícséret kitüntetés,  1999-2001: Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj,  1999-2000: MTA Agrártudományok Osztályának Darányi Ignác ösztöndíja,  1998-1999: SOROS predoktori ösztöndíj,  1998: Magyar Tudományos Akadémia "Stratégiai Kutatások Irodája" pályázatának Elnöki fődíja,  1998: A ”Tíz Kiemelkedő Fiatal” (TOYP) pályázat “Tudományos eredmény” kategóriájának győztese,  1996: V. Országos Környezetvédelmi konferencia I. helyezés és rektori különdíj,  1995: Agrár OTDK Állattenyésztési szekcióban különdíj.

Napjainkig:  107 tudományos közlemény (69 idegen nyelvű és 38 magyar nyelvű), 28 ismeretterjesztő cikk, 8 könyv és könyvrészlet (ebből 4 idegen nyelvű), 2 egyetemi jegyzet, 57 konferencia előadás (31 idegen nyelvű és 26 magyar nyelvű) szerzője, 19 pályázat témavezetője, 28 pályázatban közreműködő, 8 egyetemi tantárgy vezető oktatója, 7 egyetemi tantárgy társ-oktatója.